Sajnos manapság a rossz családi viszonyok egyre gyakoribbak. Ezeknek rengeteg irányzata, konfliktusa, indítéka, következménye lehet, amikbe most nem szeretnék részletesebben belemenni. Lynne Ramsay a kamasz fiú fekete bárány koncepcióval élve megrendezett egy kőkemény drámát, a Beszélnünk kell Kevinről-t.

Eva (Tilda Swinton) élete gyökerestül felfordul, amikor kiderül, hogy akaratán kívül teherbe esett. Nem is nagy örömök közepette hozta világra Kevint (Ezra Miller), de ez az anya szempontjából nézve nem mérvadó kettejük kapcsolatában. Hiszen Eva kitartóan küzd azért, hogy fia egy kis szimpátiát mutasson irányába, de úgy tűnik a fiú csak az apja társaságában érzi jól magát. A kezdeti szokásos gyermekcsínyek után azonban a tinédzser kor bekövetkeztével jönnek az egyre súlyosabb tettek és kihágások. Ezen cselekedeteket egy mindent überelő, borzalom koronázza meg, amit nem szándékozok lelőni, mert az egész film cselekménye erre épül, a legvégén leleplezve azt.

A történetvezetés korántsem nevezhető lineárisnak. Három különböző idősíkon fut egyszerre: az egyiken a "nagy bumm" előtti történések figyelhetők meg, a másikon annak következményei, míg a harmadikon maga a szörnyűség. Azok számára, akik még nem látták, kissé zavarosnak tűnhet, de precízen kimért, igényes rendezésről van szó. A rendezőnő egy igen erős művészfilmes vonalat is vászonra vitt. Sok a szimbolika, és a hangulat sem éppen a megszokott hollywood-i trendeket képviseli. A zenének is kiemelt szerepe van. Érdekes és ritkán látott megoldással operáltak a készítők. Ugyanis meglepő módon vidám hangvételű dalok teszik ki a soundtracket, amik rendre a fajsúlyosabb, drámaibb, nehezen megemészthető jeleneteknél rukkolnak elő.

A színészek játékai pedig egyenesen lenyűgözőek. Itt igazából a két főszereplőre gondolok; Tilda Swinton élete egyik legjobbját teljesítette, de Ezra Miller is félelmetesen ráérzett a maga züllött, agresszív, zavart lelki világú karakterére. Ott van még John C. Reilly is az édesapa szerepében, viszont ő túl sokat nem szerepel, így nem lenne korrekt részemről lehúzni a színészt. Érdemes szót ejteni a címről is. Az édesanyának tulajdonképpen egyedül kell megbirkóznia Kevinnel és az általa okozott bosszúságokkal. A férje olyan mint, ha nem venné túlzottan komolyan a helyzetet. Végtére is őt is meg lehet érteni, mert a fiú vele mindig kedves és jó kedélyű volt. Az én meglátásom szerint erre utal a cím. Beszélni kell Kevinről, de egyszerűen nincs egy érett gondolkodású, megértő ember, akivel Eva megoszthatná a gondjait. Nagyon felbosszantott az, amit elég sok kritikában olvastam. Páran ugyanis Eva-t tartották egyfajta gonosz karakternek, sőt sok esetben még sátánista jelzőket is aggattak rá. Tény, hogy nem volt boldog, amikor megszületett a fia, de ahogy már írtam, ő legalább próbált azért tenni valamit, hogy valami féle rokonszenv kialakuljon közöttük.

Akadnak viszont kisebb-nagyobb negatívumok is. Ilyen például a film tempója is. Elég lassan indul be, de ha megfogja a nézőt, akkor bizony nem ereszti. Ha ráérez az ember, akkor garantáltan a székbe lesz szögezve közel 2 óráig. Akadt még néhány eset, ahol a megvalósítást és magát a kifejezésmódot kommersznek és hatásvadásznak éreztem. Viszont a maximális dicséret mindenképp kijár Lynne Ramsay-nek. Nem próbált a szánkba rágni semmilyen víziót, vagy ideát, amit azzal tudott elérni, hogy egyértelmű választ nem ad a miértekre, ergo hagyja gondolkodni a nézőt, hagyja, hogy mindenkinek meglegyen a saját elképzelése.

A Beszélnünk kell Kevinről egy nehéz és nyomasztó dráma, de mindenképpen elgondolkodtató. Leginkább a mai fiatalok figyelmébe ajánlanám, mert rengeteget lehet tanulni belőle. Viszont kismamáknak megnézni szigorúan TILOS!

8/10