Még a Skyfall kritikám során utaltam egy Parfüm elemzésre. Íme! Mielőtt belevágnék azt azért elmondom, hogy a fanyalgók csak saját felelősségre olvassák tovább, ugyanis szinte teljes mértékű ajnározás közepette tudok csak eme mesterműről véleményt nyilvánítani.

A sztori valahol a XVIII. század közepén játszódik Franciaországban. Egy halpiacon eladóként dolgozó nő, gyakorlatilag észrevétlenül, műszak közben hozta világra kisfiát, Jean-Baptiste Grenouille-t (Ben Wishaw). Az anya próbálta eltitkolni a dolgot, azonban a vásárban megforduló nép egyszer csak babasírásra lesz figyelmes és a körülmények ismeretében az "anyát" gyilkossági kísérlet vádjával megöletik. Grenouille így tehát árvaként nő fel, alkalmi munkákból megélve, viszont az Úr felruházta őt egy különleges képességgel: kiváló orra van, nagyon kifinomult szaglással, aminek következtében ezernyi illatot illetve szagot képes megkülönböztetni. Magával ragadja a parfümök varázslatos világa, ezért munkába áll a híres illatszerkészítő mesternél, Giuseppe Baldini-nél (Dustin Hoffman). Grenouille megérez egy csodás, már-már földöntúli illatot a levegőben, akinek a "gazdája" egy gyönyörű lány, akit főhősünk akaratán kívül, de megölt. Hiába a tökéletes szaglás és a szakértelem, Grenouille egy dolgot nem tud: fogalma sincs arról, hogyan kell megőrizni egy illatot. Minden vágya, hogy a légzőszerve nyílásait ismét átjárja az a fenséges illat és ezért mindenre (a szó legszorosabb értelmében) képes.

Az alapkoncepció felvázolása talán kicsit hosszúra sikeredett, de ez elsősorban Patrick Süskind-nek köszönhető, hiszen ő írta a film alapjául szolgáló regényt. A játékidő majd' két és fél órás, de a készítők állítása szerint így is sok mindent ki kellett hagyniuk. A lecke tehát alaposan fel volt adva a német direktor, Tom Tykwer számára, aki ilyen hihetetlenül nehéz körülmények között is képes volt egy lehengerlő alkotással megörvendeztetni a nagyérdeműt. Nem érte be pusztán egy korrekt produkcióval, vagy egy kicsit összecsapott munkával. Ő a tökéletesen precíz műalkotásra törekedett, amivel egyébként egy szimbolikus párhuzamot is vontam gondolatban a cselekménnyel. Elvégre Grenouille a perfekt, mindent felülmúló illatot keresi, míg a rendező azon ügyködik, hogy hasonló mércével mért filmet készítsen. Bár ez lehet, hogy csak az én ördögi agyszüleményem. :)

Hol is kezdjem a felsorolását annak a számtalan bivalyerős pozitívumnak? Talán magával a látvánnyal lenne érdemes, amiről csak és kizárólag szuperlatívuszokban tudok beszélni. Pompásak a díszletek, a kosztümök, tényleg egy igazi időutazás részese lehet az ember. A fényképezés lélegzetelállító, igazi művészi színvonal jellemzi az operatőri munkálatokat. A színészi alakításokat is csak dicsérni lehet. Különösen Ben Wishaw az elképesztő, aki mindössze 26 éves volt a forgatás idején és már ilyen fiatalon, ennyire lejátszott mindenkit a vászonról. Pedig mellette nem kis nevek szerepelnek. Itt van Dustin Hoffman, akit senkinek nem kell bemutatni, valamint a Harry Potter-mozik Piton professzoraként elhíresült Alan Rickman is. Valószínűsíthető, hogy ilyen eset nem történt a gall történelem során, valamint Grenouille létezése is kétségbe vont. Ennek ellenére az előbb említett látvány és a színészi alakítások kettőssége egy olyan adekvát képet állít az akkori Franciaországról, ami nagyon, de nagyon realisztikus. Olyan az egész, mintha egy remekbe szabott, grandiózus színházi darabot látnánk. A remekebbnél remekebb szcénákból sincs hiány. Személyes kedvencem Grenouille első találkozása Baldini mesterrel, avagy a született, ösztönös zseni szembesülése a hosszú évek alatt kitapasztalt rutinnal.

Aki jobban ismer, az tudja, hogy elég kukacoskodó vagyok, így keresem a lehetőséget, hogy mikor, hol tudok belekötni egy-egy alkotásba. Rosszindulatú, földhöz ragadt nézőként azt kell mondanom, hogy a filmre jellemző időnként groteszk hangulat nem mindig jött át teljesen, ezáltal az összkép is ha minimálisan is, de romlik valamennyire.

A regényről maga Stanley Kubrick mondta egyszer azt, hogy ezt nem lehet megfilmesíteni. Tom Tykwer viszont mindannyiunk nagy örömére rácáfolt erre az állításra és elénk tárt egy gigászi méretű mestermunkát, egy igazi feledhetetlen gyöngyszemet. A cselekmény pörög rendesen, nem unatkozunk egy perc erejéig sem és bizony sokszor újranézős kategória. Nálam legalábbis mindenképp. Nem akarok az önismétlés mocsarába belegázolni ezért azt mondom, hogy a filmet illető 9-es osztályzatomat egyszerűen nem tudom jobban jellemezni a negyedik bekezdés kilencedik szavánál. :)

9/10