Sötétségben - Star Trek (Star Trek Into Darkness, 2013)

írta: !Márk! ; 2013.05.25. 21:40

[Figyelem! Az írás SPOILERES lehet a 2009-es film történéseit illetően. Mindenki csak saját felelősségre olvassa el!!!!!]

poster2.jpgA Star Trek Univerzum minden kétséget kizáróan az egyik legmeghatározóbb szegmense a sci-fi mozgóképeknek. Ennek ellenére ez a világ valahogy mindig idegen maradt számomra. A sorozatokból gyakorlatilag egyetlen epizódot sem láttam, a mozifilmek közül csak a két Abrams-filmet láttam, így mondhatni, hogy én a laikusok táborát erősítem. Ennek fényében mondhatom, hogy a 2009-es első rész tetszett, de nem tartom többre egy korrekt kis science fiction-nél. Viszont a Sötétségben valami olyan hihetetlen hatást váltott ki belőlem, amit egy hozzám hasonló filmrajongó nagyon ritkán él át.

A történet központjában természetesen mi más állna, mint az Enterprise, azonban immáron már Kirk kapitány (Chris Pine) irányítása alatt. Az első részben látott fontosabb szereplők mindegy szálig itt vannak, hogy felvegyék a harcot egy legyőzhetetlennek tűnő félelmetes terrorista (Benedict Cumberbatch) ellen. Ennél nyilván persze többről van szó, de a cselekmény koncepcióját a spoilerezés elkerülése végett csak ilyen nagy vonalakban vázoltam fel.

Dacára annak, hogy milyen döbbenetesen jó visszhangja volt a filmnek kritikusok és nézők körében egyaránt, kicsit szkeptikus voltam. Ezt a rossz előérzetet azonban a játékidő pergése folyamatosan felemésztette, mígnem átvitt a teljes szórakoztatás ösvényére. Merthogy a Sötétségben szórakoztat, méghozzá kegyetlenül. A látvány -és díszlettervezés kiváló formát öltött, amely egy sci-fi-nél úgy gondolom elengedhetetlen. Élénk színek, letisztult kép, valamint a végletekig kimért precizitás jellemzi a film vizualitását. Még az utolsó porszem is mérnöki pontossággal és művészi érzékkel van elhelyezve. Egyedül a 3D-t éreztem felesleges lehúzásnak, egyszerűen csak utólag átkonvertált háromdimenziós mozgóképpel van dolgunk.

star_trek_into_darkness_5.jpgA színészek hozzák azt, amit az első részben, sőt talán még többet is. Chris Pine-t nem tartom egy fergeteges színésznek, de Kirk szerepét teljesen jól hozza. A Spock-ot alakító Zachary Quinto-nál viszont mintha fejlődést láttam volna, jobb játékot az elődhöz képest. Aki ilyen tekintetben viszi a pálmát, nem meglepő módon Benedict Cumberbatch. Elég csak egyetlen képkockát megnézni és máris érződik karakterének hihetetlenül erős, karizmatikus kisugárzása. A rajongók nem véletlenül őt tartják az Univerzum legjobb fő gonoszának, hiszen amellett, hogy fizikailag erős és briliáns elme, betekintést nyerünk az ő hátterébe is. Végre egy fő genyó, akinek megértjük a motivációját! A párbeszédek is zseniálisan vannak megírva: az apró, csípősebb megjegyzések mellett kapunk nem kevés pörgős, feszült dialógust, amelyek egy pillanatra sem válnak nevetségessé vagy erőltetetté.

Nem kertelek, a Sötétségben - Star Trek tökéletes blockbuster számomra. Az akciók változatosak és monumentálisak, a karakterek jól meg vannak írva, a tempó pedig annyira pörgős, hogy fel sem tűnik az embernek a több, mint két órás játékidő. Az idei év magasan legjobb filmje számomra, de általában véve is a kedvenceim közé kapitulált. Kötelező darab laikusoknak és rajongóknak egyaránt!

10/10  

2 hozzászólás :

Day of the Zombie | Let's Play

írta: PCVeterán ; 2013.05.25. 06:36

Hali!

Gondoltam, mivel rég nem láttatok tőlem semmit, jöhet egy kis gameplay :).

szólj hozzá : the of lp Zombie Day

Heti Játék Megjelenések: Május 26 - Június 1, 2013

írta: Bial ; 2013.05.24. 23:52

Sziasztok! Remélem mindenki túlélte az elmúlt öt napot. Ismét itt a Heti Játék Megjelenések és hozzuk nektek a legfrissebb kipörgetni valót. Jó hétvégét mindenkinek. Csak erre tessék..heti5.jpg

szólj hozzá : játék május heti megjelenés tovább »

Metro Last Light - Grafikai Finomhangolások, Trükkök

írta: Bial ; 2013.05.19. 17:51

A 4A Games rádióaktív lövöldéje, a Metro 2033 tuningolt grafikus motorját használja és helyenként eszméletlen látványvilággal kényezteti a játékosokat. Azonban hiába a végletekig polírozott motor, az idillbe helyenként mégis csak belerondítanak a különféle bugok. Hogy segítsünk nektek minél zökkenőmentesebbé tenni a Moszkvai metróalagutakban tett kalandozásaitokat, összeállítottunk pár hasznos tippet. Folytatás a tovább után...

szólj hozzá : bug grafika fix guide tweak Last Light Metro tovább »

Heti Játék Megjelenések: Május 19 - Május 25, 2013

írta: Bial ; 2013.05.18. 14:32

Sziasztok! Ismét itt a hétvége és szállítom nektek a legfrissebb játékokat. A pc-s szekció ezúttal sajna nem jut AAA kategóriás játékokhoz, de azért nem fogunk unatkozni. Lesz itt vadnyugati FPS móka, anime stílusú - vámpírvadász - Diablo klón és új Resident Evil cím. Konzol fronton pedig főként a Wii tulajok örömködhetnek, hiszen kapnak egy pár remek játék portot. Csak erre tessék...

hetikép4.jpg

szólj hozzá : heti megjelenés Resident Evil: Revelations tovább »

TOP 10: Legdögösebb színésznők - by Power

írta: !Márk! ; 2013.05.15. 06:00

Üdv mindenkinek! Kisebb szünet után egy pikáns témát szolgáltató toplistával térek vissza. A jövőben lehet majd számítani jó sok toplistára, amelyeket igyekszem a lehető legváltozatosabb tematika alapján kiválogatni. A színésznőknek két feltételnek kellett megfelelniük, hogy felkerülhessenek a listára: egyrészt csak élő személyek szerepelhetnek, másrészt pedig igyekeztem aktuálissá tenni a listát, ami azt jelenti, hogy olyanok nem lesznek a listán, hogy "XY a '90-es években jól nézett ki, de ma már annyira nem az igazi." Tulajdonképpen egy 2013 best of-ként is értelmezhető ez a lista, szigorúan szubjektív véleményen alapulva. Nagyon nehéz dolgom volt a lista összeállításánál, sok nagyon szép színésznőt kellett kihagynom, de igyekeztem az én személyes kedvenceimet összeszedni. Íme a 10 legdögösebb színésznő szerintem, 2013-ban (a lista megtekintéséhez kattints a tovább gombra):

2 hozzászólás : 10 színésznők TOP Legdögösebb tovább »

Heti Játék Megjelenések: Május 13 - Május 19, 2013

írta: Bial ; 2013.05.11. 15:02

Lássuk csak a jövő heti felhozatalt: Rádióaktív kalandtúra Moszkvában, érkezik a Metro 2033 folytatása. Dönts egy (virtuális) világ gazdasági egyensúlyáról a PS3 mögül a többi játékosra lövöldözve. Ez a Dust 514. Lődözz labdákat és gyűjts gyémántokat a Traveben. Vagy próbálj ki egy párat a frissen érkező IOS játékokból PC-n. Esetleg rettegj Nintendo DS-el a kezedben. Csak erre tessék...megjelenés0513.jpg

szólj hozzá : játék május heti megjelenés metro last light tovább »

Saints Row 4 - Légy Te Az Elnök

írta: Bial ; 2013.05.09. 15:00

Mindig is szerettél volna Amerika elnöke lenni? A Saints Row 4 segítségével, még ha csak virtuálisan is az USA első emberének a bőrébe bújhatsz. Az alábbi trailerben megismerkedhettek az elnökkel, aki politikusi pályája mellett szuperhősként dolgozik. A SR mindig is a GTA elmebeteg testvére volt és ezt a legújabb rész sem rejti véka alá. Lesz itt repkedés, gyalogosok csapkodása szupererővel és alienek puszta kézzel történő kitessékelése az államokból. Plusz van egy olyan érzésem, hogy igen keményen ki fogja figurázni a "békeszerető" Ámerikát. Az európai megjelenés augusztus 23.án esedékes. Várjuk...

szólj hozzá : trailer 4 Saints Row

Wolfenstein: The New Order

írta: Bial ; 2013.05.09. 13:00

A Bathesda nagyszabású terveket ígért 2013-ra. Úgy fest a gépezetük beindulni látszik, a twitter oldalukra feldobtak egy pár képet, amik egy bizonyos Project Tungstenből származnak. Ez a bizonyos projekt nem más mint a legújabb Wolfeinstein, amiről az alcímén kívül nem sokat tudni, bár a trailerből sejteni lehet, hogy Londonban fog játszódni. A játékot az ex-Starbreeze alkalmazottakból (The Darkness, Chronicles of Riddick) összeállt Machine Games fejleszti. A várható megjelenés év vége fele esedékes.

szólj hozzá : Wolfenstein The New Order

Jövőre érkezik a Sims 4

írta: Bial ; 2013.05.08. 19:58

Az EA hivatalosan is bejelentette a folytatást, ami várhatóan jövőre meg is jelenik. A Sims 4 az ígéretek szerint ezúttal valóban kihozza a simek szívét és lelkét. Emberkéink valódi érző lényekként fognak reagálni az egymással és a környezettel való interakciókra, valamint érzelmeiket is szélesebb palettán lesznek képesek kinyilvánítani. Az integrált közösségi funkciók még nagyobb hangsúlyt kapnak. Már alig várom, hogy facebookon megoszthassam, hogy xy sim maga alá csinált. Nem vicc, a Sims 3 ezt anno simán felajánlotta! 

A kiadó hangsúlyozta továbbá, hogy a Sims 4-ből kihagyják a folyamatos netkapcsolatot igénylő DRM védelmet. Úgy látszik az EA tanult a SimCity féle fiaskóból. 

szólj hozzá : sims 2014 megjelenés sims4

Keresel valamit?

Az alábbi form segítségével kereshetsz az oldalon-on:

Így se? Értesíts egy kommentben, hogy utánajárhassunk!

Hirdess a Warzone-on!

Változatos hirdetési felületeket biztosítunk elérhető áron, mindenkinek. Keress minket e-mailben!

Statisztika

süti beállítások módosítása