Éppen aktuálisnak éreztem a díjátadó szezon kapcsán, hogy az újdonsült Oscar-díjas filmről, az Argo-akcióról írjak. Az Oscaron szinte minden évben egy-két olyan alkotás, ami nagyon közel áll a szívemhez, azonban az Akadémia mellőzte őket. Ennek ellenére elmondható szerintem, hogy az utóbbi években azért olyan filmek nyertek, amik meg is érdemelték az aranyszobrocskát. Nos, ilyen az Argo is.

A '80-as években, az iráni forradalom idején a lázadók megostromolják az USA teheráni követségi házát és jó néhány diplomatát ki is végeztek. Hatan közülük olajra tudtak lépni, de a lázongók elől sokáig nem bujkálhatnak. Tony Mendez (Ben Affleck) feltett szándékának érzi, hogy "hazahozza" a menekülteket, ehhez azonban egy nem mindennapi mentőakció kitervelésére van szükség.

Amit mindenképpen ki kell emelnem az az, hogy az Argo tényleg a történetre koncentrál. Nem ássa bele magát abba különösebben, hogy Tony Mendez hogy él, miket ért már meg stb. Kicsit a családi hátterébe nyerünk bepillantást, de ez még rendben. Nagyon sok hasonló film abba a hibába esik, hogy önkéntes lelkisegély szolgálatként funkcionálva bemutatja nekünk a főhős lelki világát, az érzelmi vívódásait, amelyeknek a sztorihoz nincs túl sok közük. Itt azonban a pazarul megírt forgatókönyv nem vezet ehhez a hibához, tényleg a filmre, a történetre fókuszálunk, minden más csak mellékes. Oscar-díjas műveknél ritka, hogy nem akar mindenáron valami elcsépelt, klisés mondanivalót lenyomni a torkunkon. Az Argo ilyen szempontból is üdítő kivétel: gondoljunk bele, egy ilyen alapkoncepció közhelyes üzenetek melegágya, de mégsem kapunk "jótékonykodni jó" vagy "a mások élete legyen elsődleges, mindenáron" és ehhez hasonló szájbarágós üzeneteket. Örvendetes, hogy nem akar többnek látszani, mint ami. Pontosan tudja, hogy a néző mire kíváncsi és ezeket az elvárásokat tökéletesen ki is elégíti.

A színészi játékok is nagyon korrektek. Ben Affleck ugyan még nem az igazi színészet terén, de határozottan jó irányba halad, kezd kiforrni a stílusa. Bryan Cranston és Alan Arkin mindig szerethetőek, és itt sem okoztak csalódást. A soundtrack is fantasztikus. A pörgősebb, feszültségkeltő dallamok váltakoznak a drámai melódiákkal, fantasztikus egészet adva ezzel. A hangulatot nagyban megalapozza a kiváló zene. A végére teljesen kiéleződik az egész, szinte hasítani lehet a feszültséget a levegőben. Az operatőri munka is lenyűgöző, ez különösen a forradalmat ábrázoló szcénák beállításain érződik igazán. Egyetlen aprócska negatívum, hogy néha ellaposodik, de ez ne rémisszen meg senkit, csak néhány perc üresjáratról van szó.

Végül úgy tudnám jellemezni 2012 legjobb filmjét, mint egy tudatosan felépített, gondosan kimért, végletekig izgalmas mozit. Ben Affleck remélhetőleg még sok hasonló remekművet fog dirigálni, elképesztő tehetsége van a rendezéshez. Azok figyelmébe ajánlom az Argot, akik egy megindító, gondolkodásra ösztönző, izgalmas moziélményt szeretnének átélni.

9/10