Batman és Superman egy filmben?

írta: COdY ; 2012.06.11. 10:40

A Marvel hatalmas sikert arató Avangerse után nem kellet sok hozzá, hogy a Warner is kedvet kapjon megalkotni saját hős egyletét az Igazság Ligáját. A projektet valójában már elég rég óta tervezgetik de valamiért mindig kútba esett most viszont úgy tűnik elkezdődött egy komolyabb mozgolódás az ügyben. A Warner ugyanis leszerződtette Will Beallt, hogy készítse el a forgatókönyvet. Róla annyit lehet mondani, hogy ő készíti a Castle című sorozat forgatókönyvét illetve ő készítette a nagyon ígéretesnek tűnő Gangster Squadét is. Az viszont más kérdés, hogy a DC hősök közül még rengetegnek kéne egy eredet filmet csinálni ahhoz, hogy Avengers szintű filmet érjenek el. Jövőre ugyan készül egy Superman film a Man of Steel amiben a hőst Henry Cavill (Immortals) alakítja. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy a Nolan által megalkotott Batman, hogy férne be egy ilyen filmbe. Mögötte olyan erős filmek állnak már ráadásul jövő hónapban jön a várva várt záró rész is, meg úgy eleve nem tudnám oda képzelni, nekem valahogy a többi hős mellette olyan komolytalannak tűnik. Nem tudom ti, hogy vagytok vele de én ezt nem igazán tudom elképzelni.

2 hozzászólás : superman igazság batman ligája

A bejegyzés trackback címe:

https://warzoneonline.blog.hu/api/trackback/id/tr614578565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fakezű1991 2012.06.11. 18:13:45

A Cartoon Network animált sorozata jó volt. Néha vicces, de azért komolyan lehetett venni. Ez a sötét Batman háttér viszont tényleg nehezen passzol ide. Én mindenesetre reménykedem. Szeretem az Igazság Ligáját. Jó univerzum. Hajrá srácok!

COdY · http://warzoneonline.blog.hu/ 2012.06.11. 20:28:47

@fakezű1991: A rajzfilmet én is néztem régen az tényleg jó volt:) Hát ha tényleg megcsinálják majd meglátjuk mire jutnak.

Keresel valamit?

Az alábbi form segítségével kereshetsz az oldalon-on:

Így se? Értesíts egy kommentben, hogy utánajárhassunk!

Hirdess a Warzone-on!

Változatos hirdetési felületeket biztosítunk elérhető áron, mindenkinek. Keress minket e-mailben!

Statisztika

süti beállítások módosítása