Ritkán állok hozzá úgy egy filmhez, mint ahogy az történt a Pszichoszingli esetében is. Eleinte teljesen érdektelen volt számomra a film, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve mégis úgy döntöttem, hogy rászánok másfél órát. Az összképet tekintve nem vesztettem volna semmit, ha kihagyom ezt a darabot.

Mavis (Charlize Theron) korosodó, egyedülálló nő, aki ifjúsági regények írásával tartja fenn magát. Azonban a sorozat iránt egyre kevesebben érdeklődnek, emellett főhősnőnk rendszeresen ittas állapotban döglik az ágyban különböző TV-s szappanoperák nézése közben. Az éretlen életfelfogású Mavis elhatározza, hogy hosszú idő után visszatér szülővárosába, hogy meghódítsa egykori középiskolás szerelmét, aki időközben már családot alapított.

Az alapkoncepció alapján az ember leginkább egy agyatlan rekeszizomtornáztató romkomra számítana, de Jason Reitman filmje nem ezen az ösvényen halad. Sokkal inkább egy drámaként funkcionál, ahol a cselekmény érdemi részét egyfajta karakterfejlődés -vagy épp karakterromlás?- jelenti, némi fekete humorral megfűszerezve. Nem beszélve arról, hogy a főszereplő jelleme meglehetősen komplex. Nem igazán lehet eldönteni, hogy szeretjük-e őt vagy nem. Van valami báj a személyiségében, amitől szimpatikussá válik, de közben olyan dolgokra is képes, amivel jó eséllyel ki fogja húzni a gyufát a nézőnél.

Annak ellenére, hogy ez inkább egy lehúzó kritika, nem futamodhatok meg az elől, hogy leboruljak a film legnagyobb pozitívuma előtt, ami nem más, mint Theron alakítása. A színésznő maradéktalanul ráérzett a karakterre. Többször is az volt az érzésem, hogy a szöszi művésznő gyakorlatilag önmagát alakítja. Jobb választást el sem tudnék képzelni. Ezen kívül volt még egy-két jól elkapott pillanat, de ezek a szösszenetek sajnos nem tudták megmenteni a "végterméket". A hiba szerintem onnan ered, hogy egy ponttól fogva már számomra totál érdektelenbe csapott át. A forgatókönyv pedig még nem is lenne vészes, csak egyszerűen unalmasan van tálalva.

Reitman-től noha még mindig várom a nagy áttörést, még így is csalódást okozott a Pszichoszingli. Az eddigi három filmjét (Köszönjük, hogy rágyújtott! - Juno - Egek ura) nagyjából egy szinten tartom, de a filmográfia negyedik darabja szerintem túlságosan is kilóg. Nem nézhetetlen, talán egy próbát még meg is ér, de ne túl nagy elvárásokkal vágjatok neki.

5/10