Cukorfalat (Hard candy, 2005)

írta: !Márk! ; 2012.08.28. 07:00

hardcandy2.jpgNéha az embernek van olyan érzése egy film megnézése után, hogy csak az idejét rabolták vele. Habár a néző önszántából vág bele a megtekintésébe, a pocsék forgatókönyvnek köszönhetően sehova nem lyukad ki a cselekmény. Nem is véletlenül írtam ezt a bevezetőt, hiszen a Cukorfalat pontosan ilyen alkotás.

Adott egy 14 éves, internetfüggő lány (Ellen Page), aki megismerkedik a nála jóval idősebb Jeff-el (Patrick Wilson). Találkoznak is egy kávézóban, és a rokonszenves viszony miatt a lány kényszer nélkül úgy dönt, hogy felmegy a férfi lakására. Itt azonban hirtelen fordulatot vesz a beszélgetés: a lány elkábítja Jeff-et, hogy aztán megkötözze és megkínozza, fizikailag és pszichésen egyaránt.

A történettel igazából szerintem nem is lenne semmi gond. Minden adva van egy izgalmas, feszült pedofil drámához, de ahogy már mondtam, a forgatókönyv leamortizálja az alapkoncepcióban rejlő lehetőségek armadáját. A film inkább művésziesebb irányt képvisel, még sem nevezném egy echte art mozinak. Nagyon lassú folyású, az atmoszféra viszont kellően bizarr, a fényképezésnél inkább a fakó színek domináltak, és minden olyan szürkés árnyalatúnak hat. A nyomasztó hangulatra még egy lapáttal rátesznek a párbeszédek is.

hardcandy1.jpgTérjünk rá a színészi játékokra is. Végig a két főszereplő van a középpontban, ezért nagy kihívás lehetett a számukra a jó alakítás. Ellen Page szerintem botrányosan rosszul játszik. Próbál nagyon lazának és cool-nak tűnni, csak a rendező úgy tűnik nem szólt neki, hogy ez mimika nélkül és zéró arcjátékkal semmit nem fog érni. A végletekig irritáló fapofával keménykedik, e mellett meglehetősen csúnyácska is. Patrick Wilson köröket ver rá. Nem mondanám az ő teljesítményét sem hibátlannak, de sokkal jobban produkálja magát. Az arcára kiülnek az érzelmek,  jól is fejezi ki a szenvedést.

De most elérkeztünk az igazi mélyponthoz: a cselekményhez. Végig az érdekelt, hogy ki ez a csaj, mi köze van ehhez a férfihoz és egyáltalán miért részesíti egy kiadós tortúrában. Bizakodva figyeltem, gondolván, hogy a vége felé valami ügyes fordulattal csavarnak egyet az addig felépített történetvezetésen. Lehet, hogy én vagyok a sík hülye, de számomra ebből nem derült ki semmi az égvilágon!. Később belegondoltam abba, hogy talán szimbolizálni kellene a fejemben a látottakat. Lehet, hogy ez a kislány a látszólag rohadék pedofil fickó lelkiismerete, aki belátásra próbálja bírni? Az is elképzelhető, hogy David Spade (a rendező) ezzel Jeff belharcát próbálta vászonra vinni. Mintha a pasi felszínes tudata és a tudatalattija harcolna egymással. De még így sem derül ki, hogy ki a büdös franc ez a kis csaj.

Mindenesetre a Cukorfalatot csak a nagyon elvont művészlelkeknek, vagy az ultrasznob filmrajongóknak ajánlom. Ők várhatóan úgyis bele fognak valamit magyarázni a történetbe, mintegy mondanivaló gyanánt.Egyszerűen nem értettem, hogy az alkotók ezzel mit akartak tőlem, mi volt a céljuk. Akinek van ötlete, az nyugodtan megírhatja kommentben. Összességében nézve ez így egy nagyon gyenge 6-os.

6/10

1 hozzászólás :

A bejegyzés trackback címe:

https://warzoneonline.blog.hu/api/trackback/id/tr214735419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2012.08.30. 01:43:21

"egyáltalán miért részesíti egy kiadós tortúrában"

Mert rájött, hogy a faszi egy pedofil.

Keresel valamit?

Az alábbi form segítségével kereshetsz az oldalon-on:

Így se? Értesíts egy kommentben, hogy utánajárhassunk!

Hirdess a Warzone-on!

Változatos hirdetési felületeket biztosítunk elérhető áron, mindenkinek. Keress minket e-mailben!

Statisztika

süti beállítások módosítása