Megjelent Bruce Willis ötödik Die Hard filmjének trailere amelynek nem mellékesen nagy részét kis hazánk fővárosában rögzítették de gondolom ezzel nem mondok újat. Habár a trailer elég rövid egy egy helyszín ismerős lehet. Nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen lesz maga a film de ez csak jövő év elején fog kiderülni (persze csak ha addig nem lesz világvége...).

Sajnos manapság a rossz családi viszonyok egyre gyakoribbak. Ezeknek rengeteg irányzata, konfliktusa, indítéka, következménye lehet, amikbe most nem szeretnék részletesebben belemenni. Lynne Ramsay a kamasz fiú fekete bárány koncepcióval élve megrendezett egy kőkemény drámát, a Beszélnünk kell Kevinről-t.

Eva (Tilda Swinton) élete gyökerestül felfordul, amikor kiderül, hogy akaratán kívül teherbe esett. Nem is nagy örömök közepette hozta világra Kevint (Ezra Miller), de ez az anya szempontjából nézve nem mérvadó kettejük kapcsolatában. Hiszen Eva kitartóan küzd azért, hogy fia egy kis szimpátiát mutasson irányába, de úgy tűnik a fiú csak az apja társaságában érzi jól magát. A kezdeti szokásos gyermekcsínyek után azonban a tinédzser kor bekövetkeztével jönnek az egyre súlyosabb tettek és kihágások. Ezen cselekedeteket egy mindent überelő, borzalom koronázza meg, amit nem szándékozok lelőni, mert az egész film cselekménye erre épül, a legvégén leleplezve azt.

A történetvezetés korántsem nevezhető lineárisnak. Három különböző idősíkon fut egyszerre: az egyiken a "nagy bumm" előtti történések figyelhetők meg, a másikon annak következményei, míg a harmadikon maga a szörnyűség. Azok számára, akik még nem látták, kissé zavarosnak tűnhet, de precízen kimért, igényes rendezésről van szó. A rendezőnő egy igen erős művészfilmes vonalat is vászonra vitt. Sok a szimbolika, és a hangulat sem éppen a megszokott hollywood-i trendeket képviseli. A zenének is kiemelt szerepe van. Érdekes és ritkán látott megoldással operáltak a készítők. Ugyanis meglepő módon vidám hangvételű dalok teszik ki a soundtracket, amik rendre a fajsúlyosabb, drámaibb, nehezen megemészthető jeleneteknél rukkolnak elő.

A színészek játékai pedig egyenesen lenyűgözőek. Itt igazából a két főszereplőre gondolok; Tilda Swinton élete egyik legjobbját teljesítette, de Ezra Miller is félelmetesen ráérzett a maga züllött, agresszív, zavart lelki világú karakterére. Ott van még John C. Reilly is az édesapa szerepében, viszont ő túl sokat nem szerepel, így nem lenne korrekt részemről lehúzni a színészt. Érdemes szót ejteni a címről is. Az édesanyának tulajdonképpen egyedül kell megbirkóznia Kevinnel és az általa okozott bosszúságokkal. A férje olyan mint, ha nem venné túlzottan komolyan a helyzetet. Végtére is őt is meg lehet érteni, mert a fiú vele mindig kedves és jó kedélyű volt. Az én meglátásom szerint erre utal a cím. Beszélni kell Kevinről, de egyszerűen nincs egy érett gondolkodású, megértő ember, akivel Eva megoszthatná a gondjait. Nagyon felbosszantott az, amit elég sok kritikában olvastam. Páran ugyanis Eva-t tartották egyfajta gonosz karakternek, sőt sok esetben még sátánista jelzőket is aggattak rá. Tény, hogy nem volt boldog, amikor megszületett a fia, de ahogy már írtam, ő legalább próbált azért tenni valamit, hogy valami féle rokonszenv kialakuljon közöttük.

Akadnak viszont kisebb-nagyobb negatívumok is. Ilyen például a film tempója is. Elég lassan indul be, de ha megfogja a nézőt, akkor bizony nem ereszti. Ha ráérez az ember, akkor garantáltan a székbe lesz szögezve közel 2 óráig. Akadt még néhány eset, ahol a megvalósítást és magát a kifejezésmódot kommersznek és hatásvadásznak éreztem. Viszont a maximális dicséret mindenképp kijár Lynne Ramsay-nek. Nem próbált a szánkba rágni semmilyen víziót, vagy ideát, amit azzal tudott elérni, hogy egyértelmű választ nem ad a miértekre, ergo hagyja gondolkodni a nézőt, hagyja, hogy mindenkinek meglegyen a saját elképzelése.

A Beszélnünk kell Kevinről egy nehéz és nyomasztó dráma, de mindenképpen elgondolkodtató. Leginkább a mai fiatalok figyelmébe ajánlanám, mert rengeteget lehet tanulni belőle. Viszont kismamáknak megnézni szigorúan TILOS!

8/10

Tudom, kellene valami bevezető, amit a korábbi kritikáimnál már megszokhattatok. De most egy szolgálati közleménnyel kezdem. Kicsit nagy a lappangás a blogon mostanság, ennek fényében, ha minden a terv szerint halad, akkor  a jövő héten jön a Szubjektív Szélesvászon című rádióműsor második tematikus hete, addig pedig valószínűleg még egy kritikát olvashattok majd tőlem.

De térjünk is rá a mai alanyra, melynek alapkoncepciója pofon egyszerű: egy professzor (Tommy Lee Jones) öngyilkosságot kísérel meg egy metróállomáson, azonban tervét meghiúsítja egy kvázi angyalként felbukkanó fekete börtöntöltelék (Samuel L. Jackson). Fekete (így írják a stáblistában is, ugyanis polgári nevek nem hangoznak el a filmben) meginvitálja magához a férfit, ahol elkezdenek beszélgetni, vitatkozni. Hitről, vallásról, bűnről, jó és rossz dolgokról egyaránt.

A Sunset Limited bizonyos szempontból egy unikum számomra. Ugyanis végig olyan érzésem volt, mintha nem is egy filmet néznék, hanem egy érdekfeszítő diskurálás tanúja lennék. Gondolom ebből adódóan evidens, hogy a hangsúly a párbeszédek dinamikáján és tartalmán van. Nos, egyikből sincs hiány, rendkívül érdekes és izgalmas nézetek kerülnek a néző figyelmébe, emellett pedig a tempóra sem lehet panasz. Egy-két üresjárat olykor akad, de ezek elhanyagolhatók.

Fontos megemlíteni a színészi játékokat is. Leginkább Samuel L. Jakcson brillírozik, de Tommy Lee Jones sem marad le mögötte sokkal. TV filmről van szó, a költségvetés ebből adódóan meglehetősen minimalista. Gyakorlatilag egy helyszínen játszódik, a beszélgetésen kívül más esemény nem is történik a másfél óra alatt. Zene sincs nagyon, így a rendező (aki maga Tommy Lee Jones) csak a dialógok mélységére és tartalmára bízta a film sikerét vagy bukását.

Ennek fényében azt mondom, hogy ne nézze meg mindenki fejvesztve, ugyanis a milliós költségvetésű CGI-októl túltengő popcornmozikon szocializálódott filmrajongó nem biztos, hogy élvezni fogja. Akit viszont érdekel egy olyan mű, ami sok ízben vonultatja fel a pszichológiai hadviselést, és szereti, amikor emberek egymást kifürkészik, annak bátran ajánlom!

8/10 

Alany: Ments meg, Uram!

Évjárat: 1995

Téma: Bűn és bűnhődés

Műsorvezető: Lengyel Márk (Power)

Vendég: Szilágyi Viktor

Alany: Az utolsó éjjel

Évjárat: 2002

Téma: Bűn és bűnhődés

Műsorvezető: Lengyel Márk (Power)

Vendég: Szilágyi Viktor

Ez a Warzone rádió Szubjektív Szélesvászon című műsorának 3. adása. Jó szórakozást!

Alany: David Gale élete

Évjárat: 2003

Téma: Bűn és bűnhődés

Műsorvezető: Lengyel Márk (Power)

Vendég Szilágyi Viktor

Az I Am Alive 2008 óta állt fejlesztés alatt, de, hogy mindez jót tett e neki? Teszünkből kiderül!

Alany: Hetedik

Évjárat: 1995

Téma: Bűn és bűnhődés

Műsorvezető: Lengyel Márk (Power)

Vendég: Szilágyi Viktor

Sziasztok! Ahogy ígértem, itt van a Warzone rádió Szubjektív Szélesvászon c. műsorának első adása. Jó szórakozást! FIGYELEM: Azt javaslom, hogy kicsit a hangerőt vegyétek lejjebb, az adás meghallgatásánál, mert Isten tudja miért, de a hangminőség elég torz lett. Viszont ez a jelenség a későbbi adásokban nem fog jelentkezni.

Alany: Oldboy

Évjárat: 2003

Téma: Bűn és bűnhődés

Műsorvezető: Lengyel Márk (Power)

Vendég: Szilágyi Viktor

Aki rendszeres olvasója volt a Játékbarlang blognak, az már hozzászokhatott a rádióadásokhoz, a blog szerkesztőinek műsorvezetésével. A rádió a Warzone-ra is át lett ruházva, ami hétfőtől (azaz szeptember 17.-étől) el is indul. Valószínűleg több műsor is lesz majd a rádióban, egyelőre azonban csak egy filmes rádiómagazin fog működni az én műsorvezetésemmel, és egy vendéggel. Többet nem árulok el, a hétfői rádióadásban több részlet hangzik majd el. Szóval hétfőn mindenképp tartsatok velünk!

START: 2012.09.17. (hétfő)!!!!!!!