Next-gen Konzolokkal Együtt Érkezik a Thief 4

írta: Bial ; 2012.08.09. 21:23

A kelptomán steampunk játék negyedik felvonását már 2009 óta várják tűkön ülve a sorozat rajongói (többek között jómagam is). A projectről egyenlőre még szinte semmit nem tudni. Igaz, kering a neten egy 30mp-es videó, amit egy designer készített, de hogy a témáján kívül van-e bármi köze a szóban forgó játékhoz azt a Ti fantáziátokra bízom.

Bizonyos források úgy tudják, hogy a Thief 4-et már a következő konzol generációra fejlesztik, szóval még kb. egy- másfél évet kell várni. Legalább is ekkorra saccolják az okosok az új konzolok eljövetelét. És ha már Eidos játékainál tartunk, a tolvaj szimulátor mellett a DeusEx új része is készülget a londoni boszorkánykonyhában.

Szerintetek képes lesz a Thief 4 felnőni az elvárásokhoz?

szólj hozzá : thief thi4f

Vendégszerepeltem a GameSpace-nél

írta: Bial ; 2012.08.09. 20:55

A végeredmény pedig a Foreign Legion: Multi Massacre című játék tesztje lett. Bocs, hogy ilyen akadozva beszélek, tudom, hogy rettenet béna, de én általában írott szöveggel dolgozok. Blure-nek köszönöm a meghívást, Ti pedig lessétek meg a videót:

szólj hozzá : Foreign Legion: Multi Massacre

Augusztusi mozi ajánló!

írta: COdY ; 2012.08.09. 11:03

Nyaralás miatt megkésve ugyan de azért összeállítottuk nektek mit lehet érdemes megnézni augusztusban.

0000-Retro_Projector_0.jpg

szólj hozzá : apa filmek ég lincoln abraham total ted emlékmás expendables recall tovább »

Darksiders 2 Last Salvation trailer

írta: Bial ; 2012.08.06. 13:00

Kicsit megkésve ugyan, de engedjétek meg, hogy megosszam veletek a Darksiders 2 legutóbbi CG trailerét. Egyébként éredmes megfigyelni milyen szlogennel reklámozzák a játékot. Death Lives - Él a halál.... :)

szólj hozzá : trailer 2 Darksiders

A Véres Gyémánt írója készít forgatókönyvet a WoW filmhez

írta: Bial ; 2012.08.05. 22:34

Charles Levitt-et kérték fel a World of Warcraft film-adaptációjának elkészítéséhez, miután a Pókember 3-at jegyző Sam Raimi kiugrott a projectből. Levitt egyébként már a harmadik író aki megfordult az MMO óriás film-adaptációja körül, így egyenlőre kérdéses hogy az új forgatókönyv író követi-e a 2009-ben Robert Rodat által írott scriptet.

Raimi egyébként az Oz: The Great and Powerful című filmért hagyta ott a WoW-ot, ami (kapaszkodjatok meg) az Óz a csodák csodájának egy előzmény filmje lesz. Hátööö...az is kellett mint egy falat kenyér, de ugye ismeritek a mondást: Nyugtával dícsérd a napot. Ja most nézem Disney produkció. Akkor sok CG, gyengusz történettel. Istenem, de negatív vagyok, ráadásul most tudtam meg, hogy egyátalán készül WoW film. Na megyek is sót szórni a fejemre....

6 hozzászólás : film world wow warcraft Charles Levitt Sam Raimi

Rambo Játékfeldolgozást kap!

írta: Bial ; 2012.08.05. 11:47

Nemrég kelt szárnyra a hír, hogy mindenki kedvenc vietnámi veterán gyilkológépe John Rambo videójáték feldolgozást kap. A megjelenési dátum bejelnetésére még várnunk kell, de ha igazak a pletykák akkor az ideji Gamescom-on már lerántják a leplet a játékról. Addig is be kell érnünk néhány képpel és a filmekből összeollózott montázzsal.

A Rambo The Videogame az első három film cselekményét dolgozza fel. Egyenlőre annyit tudni, hogy FPS nézetű lesz, rombolható környezettel, fedezék rendszerrel és a lopakodás is nagy szerepet kap.

Képek a tovább után!

szólj hozzá : the rambo videogame tovább »



A sötét lovag - Felemelkedés (The dark knight rises, 2012)

írta: !Márk! ; 2012.07.31. 00:01

a_sotet_lovag_felemelkedes_poszter.jpgA filmrajongók körében idén az egyik, ha nem a legjobban várt film volt a Batman-trilógia utolsó darabja. Persze biztos akadnak olyanok is, akik a nagy várakozástól már csak elvből is istenítik a Felemelkedést, de bevallom kicsit tartottam attól, hogy nem nő fel a mozi a hype által generált nagyon magas elvárásokhoz. Az igazat megvallva picit csalódottan hagytam el a mozitermet, de méltó lezárása volt a Denevérember legendájának.

A történet 8 évvel a Joker-mizéria után játszódik a békés és háborítatlan Gotham City-ben. Azonban hamarosan feltűnik a színen egy kegyetlen bűnöző, Bane (Tom Hardy) személyében, aki amellett, hogy bivalyerős, rendkívül rafinált is. Az időközben félrevonult, és testileg-lelkileg megroskadt Bruce Wayne-t (Christian Bale) egyre többen szeretnék újra akcióban látni, hogy megállítsa Bane-t.

Nálam nagyságrendileg a Felemelkedés valahol a Kezdődik szintjén áll, nem sokkal A sötét lovag mögött. Ez szerintem nagyban a fő gonosz karakterének köszönhető. Joker-t sokkal komplexebbnek tartom, ugyanakkor Bane néha eléggé erőltetettnek tűnt. (Igen, jöhetnek a "Azért huzatosra fosnád magad, ha szemben állna veled!" típusú kommentek. :) Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a színészi játékok egészen kiválóak. A régi brigád ismét hozza a formáját, (Bale szerintem a három rész alatt itt volt a legjobb) de az új arcok is jól beleilleszkedtek ebbe a mítoszba. Hardy jól hozza a hatalmas monstrumot, de Anne Hathaway is pozitív meglepetést okozott Macskanőként. Remekül ráérzett a szerepre, és a szövegei is nagyon eltaláltak voltak.

darkk04.jpgAmit viszont kicsit hiányoltam, az a mély hangulat. Megvolt így is valamilyen szinten a sötét, depresszív hangulat, de nagyobbat szólt volna egy melankolikusabb hangvétel. Persze Nolan-nek nem sikerült teljesen elrugaszkodni a popcornmozik agyonra ismételt kliséitől, de még éppen csak nem lépi át a határt. A látvány viszont gyönyörű (ez gondolom sok embert nem lep meg) és e mellé társulnak Hans Zimmer kitűnő szerzeményei. A forgatókönyvet többnyire változatosnak és érdekesnek találtam, vannak benne apróbb fordulatok és még Bane történetét is megismerhetjük.

Tovább nem akarom húzni a szót, A sötét lovag - Felemelkedés egy korrekt iparosmunka, a trilógia egészen pazar befejezése. DKR-10100rc.jpgÚgy gondolom minden Batman rajongó hálával tartozhat Nolan-nek, amiért a sírból támasztott fel, és emelt új szintekre egy legendát. Bravúrosan tartotta 3 részen keresztül a színvonalat, kíváncsian várjuk az elkövetkezendő munkáit. Ajánlást pedig csak azért nem írok, mert aki kedveli a szériát, úgyis meg fogja tekinteni a filmet.

8/10 

szólj hozzá : Címkék

Élménybeszámoló: A Sötét Lovag: Felemelkedés

írta: COdY ; 2012.07.27. 13:39

Végre eljött az idő, hogy láthassuk Nolan Batman trilógiájának záró darabját. Nekem ez az volt az év legjobban várt filmje de miután láttam rögtön az év filmje is lett idáig.

Jó szórakozást!

szólj hozzá : dark batman lovag sötét knight felemelkedés warzone rises

Keresel valamit?

Az alábbi form segítségével kereshetsz az oldalon-on:

Így se? Értesíts egy kommentben, hogy utánajárhassunk!

Hirdess a Warzone-on!

Változatos hirdetési felületeket biztosítunk elérhető áron, mindenkinek. Keress minket e-mailben!

Statisztika

süti beállítások módosítása